A csőr a papagájok első számú használati eszköze, ugyanaz, ami az embernél a kéz. A tollászkodástól kezdve az élelem feltörésén át a konkrét táplálkozásig mindenhez ezt használják. Amikor egy madár meg akarja állapítani egy ágról, hogy az kellően stabil-e ahhoz, hogy rálépjen, akkor is a csőrét fogja használni. Ez egy sarkalatos jelenség az ember-papagáj kapcsolatban, mert az első csípések általában az első kézre vétellel egy időben születnek. Ilyenkor fordul elő ugyanis, hogy az ember a papagáj lába elé teszi az ujját vagy a kezét, a papagáj pedig belecsíp.
Ezek a csípések gyakran kihatnak a teljes ember-madár kapcsolatra. A papagájok, főleg a nagytestűek, kitűnő memóriával rendelkeznek, ha egyszer eljátszottuk a bizalmukat, azt nagyon nehéz visszaszerezni. A madár teste elé tett kéz szerencsés esetben a békés rálépésre ingerli kedvencünket. Ehhez egy megfelelően erős bizalmi kötődés kialakulása szükséges mindkét fél részéről. Az madárnak meg kell bíznia az emberben, hogy megkíséreljen fellépni az eléje tartott kézre. Az embernek hagynia kell, hogy a madár, mielőtt fellépne, a csőrével ellenőrizze le a kéz "biztonságát", vagyis csípjen egyet bele, sőt, főleg a nagyobb madaraknál, cibálja is meg, hogy elbírja-e őt. A papagáj ugyanígy bánik az életben eléje kerülő ágakkal is, azoknak is ellenőrzi a stabilitását.
Nagyfokú bizalom kell, hogy ezt is lehessen
Ez egy fontos pillanat, mert ha az ember félelemből vagy idegességből elrántja a kezét a csípés elől, a madár ezt úgy fogja értékelni, hogy az elé tartott kéz bizonytalan, esetleg ellenséges, félni fog tőle, a félelem pedig az állatvilágban gyakran támadást vált ki, így kedvencünk csípőssé válik.
Kontyoncsípés
Itt is érvényesül az általános igazság: sosem szabad kapkodni vagy hirtelen mozdulatokat tenni a madár előtt. Amikor testi kontaktusba kerülünk vele, általában a saját területén tesszük azt: a kalitkáján vagy annak tetején, röpdében, madárszobában stb. Tehát ilyenkor a területvédelem is szerepet kap, ami könnyen kihozza a papagájból az agresszort. Nyugodt, határozott és lassú mozdulataink legyenek, hogy a madár ne ijedjen meg. Az ijedelem mindig támadásra készteti őket.
Közelkép csípés előtt
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy madaraink hangulatlények. Nem mindig veszik örömmel a közeledést, van, hogy inkább ennének vagy pihennének, esetleg aludnának, amikor megtaláljuk őket nevelési vágyainkkal. Ilyenkor szinte borítékolható a támadás. Mást nem tehetünk, mint békén hagyjuk a papagájt egy későbbi időpontig.
A papagájok viselkedésének megfigyelésekor nem szabad elfelejtenünk, hogy ők vadállatok, akiket mi kényszerítünk bele egy másmilyen életformába, és gyakran előtörnek belőlük a régi ösztönök. Ezért fontos megérteni, mit miért csinálnak, meg kell tanulni a testbeszédüket és ennek megfelelően, tisztelettel és türelemmel kell fordulnunk feléjük.
A papagáj tartás egyik legnagyobb szépsége, ha madarunk barátként tekint ránk. A legtöbb esetben ennek eléréséhez rengeteg idő és türelem szükségeltetik. Kézzel nevelt madárral persze kisebb a kihívás, de egy szülők által felnevelt, fiatal példánnyal is jók az esélyek.
A madártartás tudománya napjainkban rohamosan fejlődik. Korosabb társaink még emlékezhetnek a 30-40 éve a családi, ismerősi körben tartott papagájokra - ez rendszerint egyetlen madarat, általában hullámos papagájt jelentett, kicsi kalitkában tartva, néha kiengedve a lakásban. A közelmúltban a táplálkozás is nagyon statikus volt, kizárólag magokkal etették a madarakat.
A kutya-és macskatartók sokat tudnának mesélni az egész éjjel nyávogó, vonyító, alkalmanként verekedésbe bonyolódó, vagyis igencsak kellemetlenül viselkedő kedvencükről, akit a tüzelési időszak bolondított meg. A madaraknál is létezik hasonló jelenség!
Trópusi éghajlathoz szokott tollas kedvenceinket többféle betegség is fenyegeti. A többi háziállathoz hasonlóan a papagáj sem tudja elmondani, hogy mi baja van, az idejében történő felismerés a gazda feladata, ez pedig gyakorlott szemet és megfelelő odafigyelést kíván. Kellő felkészültséggel a legtöbb madárbetegség viszonylag könnyen megelőzhető.
Az Ara Papagáj
Lenyűgöző szépségű és egyben a legnagyobb méretű díszmadarak. Egy méter körüli hosszuk és nem ritkán 2 kilogrammot is elérő súlyuk van.
Dél-Amerikából származnak. Fő tápláléka a dió és a különféle gyümölcsök, kisebb részben zöldségek. Csőrük a legkeményebb magok feltörésére
is alkalmas. Hosszú életűek, megfelelő körülmények között tartva 40-50 évig elélnek, de a 70 év sem lehetetlen.
Hazánkban a két legelterjedtebb faj a Sárga-kék ara (Ara ararauna) és a Zöldszárnyú ara (Ara chloroptera). Tartások CITES engedélyhez kötött.
Az ara papagáj rendkívüli intelligenciával rendelkezik. Barátságos, szeretetteli és játékos, erősen kötődik a gazdájához, de ugyanakkor nagyon
igényli is a foglalkozást, elhanyagolva rosszekedvűvé válik. Beszédképessége nagyon jó, tanulékony fajta.
Megfelelő körülmények között tartva fogságban is szaporodik. Helyigénye nagy, kerti röpdében vagy madárszobában kell tartani.
Az arapapagaj.hu weboldal nem tárol adatokat a látogatókról, és harmadik félnek sem szolgáltat ki semmit.
Az oldalon található minden tartalom, videó és fénykép a szerző és üzemeltető tulajdonát képezik.
Az anyagok más oldalakon való felhaszálásához a szerző engedélye szükséges.
