A címben szerepló összeg 2 felnőtt, egészséges nagy jácint ara papagáj ára, forintban kifejezve. Az összeg hozzávetőleges, Nyugat-Európai árakból következtetett, de ennél pontosabban kiszámolni nem is érdemes, hiszen idehaza úgysem kapni őket (mi nem tudunk még arról sem, hogy az országban lenne belőlük akár egyetlen példány is). És mégis, nemrégiben hatalmas megtiszteltetés ért bennünket az arapapagaj.hu Instagram-oldalán keresztül: egy amerikai hölgy költözés miatt kénytelen megszabadulni 7 éves jácint aráitól, és minket nézett ki magának, mint új gazdát. A madarakért semmit nem kért, mert elmondása szerint neki csak az számított, hogy jó gazdihoz kerüljenek. Végre ránk mosolygott a szerencse!
Az USA-ban nincs, aki befogadja őket
Az örökbeadó rendkívül felkészült volt. Előadta a maga kis történetét a költözésről és papagájai eredetéről, küldött rengeteg képet is róluk, de maga a helyzet teljesen hihetetlen volt, hiszen ezekért az állatokért az amerikai piacon is komoly pénzt szakíthatott volna, ha inkább az eladás mellett dönt, illetve az USA területén rengeteg a jól felszerelt madármenhely és papagájpark, ahová a megunt, vagy továbbiakban nem tartható papagájok beadhatók. De ő mégis inkább a bolygó túloldaláról, egy instagramos profil alapján választott ki valakit, mert nagyon nehezen talált megfelelő gazdát.
Ezek a bűnözők profin szólítják meg az emberben rejtőző optimistát, nagyon értenek hozzá, hogy hitelesen adják elő az orbitális kamut. Apró, spontánnak tűnő dolgokkal operálnak, a mi partnerünknél például a beszélgetések visszatérő eleme volt az ajándékozás feltétele, miszerint havi rendszerességgel képeket, videókat szeretne látni a papagájairól, hogy meggyőződhessen róla, jó helyre kerültek és jó dolguk van.
![]()
![]()
Őket adják ajándékba!
Némi netes kutatás során kiderült, mennyire bevett lehúzási módszer is ez. A tanulság kedvéért belementünk a játékba, gyakori üzenetváltások közepette megegyeztünk a hölggyel, hogy mint örökbefogadó, álljuk a szállítás költségeit, jöhetnek a papagájok! Elmondása szerint nekiállt megfelelő szállítót keresni, akit hozzánk irányít majd a fizetési kérelemmel és amint az összeget elutaltuk, jönnek a madarak. Álomszép.
A levél csakugyan gyorsan megérkezett, a szállítócég nem vesztegette az időt. A mail tartalma szerint a feladó a PET CARRIERS INTERNATIONAL DELIVERY nevű cég, a címzett magyarországi adatai stimmeltek, szállítandó 2 db papagáj, ez is pipa, fizetni pedig MoneyGram-en keresztül kéretik ide:
Receiver Names ..................... EVERSON OLDE
Amount ....................... $620
State ................................... VIRGINIA
City ........................RICHMOND
Zip Code ........................ 23219
Destination Country ........................... USA
620 dollár nem pénz 2 ilyen madárért. Na de mi ez a MoneyGram? Mint kiderült, ez a WesterUnion-hoz hasonló nemzetközi pénzküldő szolgáltatás, mely Magyarországon is elérhető, mégpedig a Tesco áruházakban. Ez annyira nem is rossz. csakhogy a Pet Carriers International-nak nincs weboldala, és az amerikai cégjegyzékben sem szerepel (a cikk végén részletesen leírjuk ezeknek az ellenőrzéseknek a gyakorlati kivitelezését). Ez már probléma, ezért küldtünk egy válaszlevelet, melyben felkérdeztük az amerikai céget, hogy mégis hol van a székhelyük, mi a weboldaluk címe és ki a cégvezető. Ezeket a kérdéseket telefonon is megpróbáltuk feltenni nekik a levél végén szereplő 434-338-7801 telefonszámon, amit nem vett fel senki. A levelet Management-ként írták alá.
Pet Carriers International
A válasz hamarosan meg is érkezett.
![]()
Itt már egy kicsit jobban megerőltették magukat, eloszlatandó a gyanút, és persze időközben a feladó is küldött egy rakás képet és információt a papagájokról, akiket már nagyon szeretne elküldeni, ezért ne nagyon húzzuk az időt olyan hülyeségekkel, mint ellenőrizgetés, hanem küldjük a dellát hamar-hamar. A bizalom megerősítése érdekében lefényképezte és instán átküldte az útlevelét is:
Maria Jones?
Eszerint ő Maria Jones, ez nagyjából a Kovács János amerikai megfelelője, de persze ettől még lehetne valódi is. Arra sajnos nem találtunk semmilyen lehetőséget, hogy mezei érdeklődőként hogyan lehetne kideríteni egy útlevélről, hogy hamis/lopott, de ez a szál annyira talán nem is érdekes. A papagájos képek közben egyre csak jöttek, a Google fordított képkeresője egyet sem talált meg más formában a neten, tehát profin dolgoznak parasztvakítás terén. Az egyetlen hiba az instagramos profilképek között egy aláírás az egyik régebbi madaras képhez: "For sale", vagyis mintha korábban már árulta volna őket. Nyilván hasonló céllal, mint az ajándékozás.
Csábító kékségek!
![]()
Na de vissza a levelünkhöz! Ebben már https://www.fastwaycourier.co/-ként hivatkoznak saját magukra, a feladó szerint valószínűleg valamilyen alvállalkozói kapcsolatban áll a kis cég a naggyal. Be kell látni, ez sok szempontból egészen életszerű. Az újonnan megadott honlap első ránézésre impozáns, komoly szállítócég weboldalának tűnik.
fastwaycourier.co
A levélben megadott kód a Track Shipment menübe bemásolva szépen kiadja a feladót és a címzetett is. Teljesen életszagú, a hazai csomagküldő szolgáltatók is egészen hasonló csomagkövetési módszert alkalmaznak, a netes csomagküldés világában a legtöbbünk látott is már ilyet.
fastwaycourier.co
A weboldal többi része viszont rendkívül árulkodó. Kamuszagúak a lorem ipsum-mal feltött blogok és a nem működő regisztrációs és login-oldalak is több, mint gyanúsak. De a felületes szemlélő könnyen bedőlhet nekik. A megadott new york-i cím egy szállítócégé ugyan, de másiké. Próbálnak tehát ügyelni a részletekre, stratégiájukat a felületességre építik - mámint a hiszékeny áldozat felületességére. Közöltük az eladóval a problémákat, illetve azt, hogy a cég a telefont sem veszi fel, persze ő mindent hárított, történeteket küldött ismerősökről, akik ezzel a céggel szállíttattak nemrégiben és elégedettek voltak vele. Vagyis folytatódott a győzködés és a szokásos küldjük a pénzt hamar, mert nemsokára költözik és nincs hová tennie a 2 papagájt.
![]()
![]()
A játék tehát folytatódott tovább, ezen a ponton mi vettük át a kezdeményezést és közöltük vele, hogy ennek a szállítócégnek semmiképpen nem fizetünk, de keressünk valakit közösen a Nemzetközi Kisállat- és Állatszállítók Szövetsége (International Pet And Animal Transportation Association - ipata.org) honlapjáról. Ebbe is belement, de ahhoz ragaszkodott, hogy a menedzselést ő intézze a választott céggel, nekünk csak a számlát küldik el. Közös erővel az Avico Logistic Services-t választottuk, ők Los Angeles-ben vannak, ahol ő is, ezért logikusnak tűnt, hogy ők intézzék a szállítást. Le is beszélte velük, majd kisvártatva megérkezett a díjbekérő, nem meglepő módon orbitális kamu, ahol kedvezményezettnek egy CHAMAIPORN DANNOK nevű cég vagy személy volt megjelölve Thaiföldön.
![]()
Válasza természetesen erre is volt: a los angelesi cégnek thaiföldi a központja. Vettük a fáradtságot egy rövid levelezésre az Avico Logistic-kal, akik persze kijelentették, hogy nincs közük se Thaiföld-höz, se a mellékelt számlához. A feladónak még erre is volt egy válaszlépése, igaz, vérgagyi: megkérdezte az ügyvédjét, aki szerint mindez rendben van, vállalja a felelősséget az esetleges problémákért, mi pedig, ahogy mindig: küldjük a pénzt. Ezen a ponton aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól, a mi kapacitásunk/türelmünk se végtelen, és már így is rendkívül sok hasznos információt adott át a kamu állatszállítók világáról (ezt közölve búcsúzóul csak annyit válaszolt, hogy szívesen, és hogy fogalmunk se lehet, mi is ez az egész).
Figyelemfelkeltő, hogy nálunk a tét folyamatosan emelkedett, a kezdeti 620 dollárról a végén 1720 dollárig, valószínűleg a befektetett munka arányában emelte a tarifát a csaló. Ez már nem az a pénzmennyiség, ami egy átlagos háztartásból ne hiányozna.
Alább következzen néhány száraz információ arról, hogy mik azok a mindenki számára ingyen és könnyen igénybe vehető módszerek, melyekkel cégeket, weboldalakat le lehet ellenőrizni. Óva intünk bárkit attól, hogy hasonló szituációba keveredve súlyos pénzeket küldjön a világ másik felére egy ismeretlennek és nem csak azért, mert a Föld lapos, és az így elküldött pénzek a végén leesnek a semmibe, bár a végeredmény hasonló lesz.
Akinek ezek a módszerek nem világosak vagy nem érthetőek, mert nem mozog kellően otthonosan az internet technikai világában, az mindenképpen kérjen segítséget, mielőtt pénzt küld ilyen szándékkal valakinek, akár tőlünk is (papagaj@arapapagaj.hu). Ezeknek a csalóknak a működése a bizonyíték rá, hogy sajnos sokan bedőlnek nekik, máskülönben nem csinálnák.
0, Google.
Rá kell keresni a szállítócég nevére, a feladó nevére, bármire, ami a kommunikáció során konkretizálódott. Már itt sok minden ki tud esni. A módszer neve scam, vagyis átverés, ha olyan oldalt találunk a céggel kapcsolatban, ami ezt emlegeti, az már nem jó ómen. Ha nincs meg a szállítócég, az is majdnem olyan rossz, ilyenkor legjobb esetben is kezdők, de leginkább csak a képzelet szüleményei. A Google mindenről tud, amiről nem, az nem is létezik.
1, Átvert-e már valakit az adott oldal?
Erre a legjobb szolgáltatás a Scamadviser, amit a scamadviser.com címen lehet elérni. A keresőjébe be kell írni a weboldal nevét, például a fastwaycourier.co-t. Az oldal elemzi a szervert és a domaint is, és valószínűsíti az átverést. A tapasztalat az, hogy nagyon jól eltalálják, kipróbáltuk néhány megbízható ellenpéldával is, kontrollként.
2, Milyen régi a weboldal?
A web.archive.org címen egy adott website komplett történelme lekérhető. Egy megbízható, régi cég oldalának egész biztos évekre visszanyúló adatbázisa lesz. Ennek az ellenkezője gyanús, illetve ha a web.archive egyáltalán nem is ismeri a weboldalt, az méginkább baljós. Az avicologistic.com, mint valódi oldal és cég, komoly történelemmel rendelkezik itt.
3, USA cégadatbázis
Nem minden esetben működik, de egy próbát megér. A www.sec.gov oldalon lehet elérni, a létező cégek egy jelentős részét megtalálja, de van, amit nem.
4, Whois
A domain tulajdonosának adatait lehet lekérni vele, a whois.com oldalon keresztül. Az avicologistic.com adatai szépen meg is jelennek itt, ahogyan az elvárható. Ha egy elvileg céges domain adatai nem publikusak, az legyen gyanús.
Sok sikert kívánunk mindenkinek a csalók észrevétele, elkerülése terén. Akinek ilyen története van, ossza meg velünk a papagaj@arapapagaj.hu emailcímen.
Hozzászólások
szeretnék arapapagájt.van egy kiskutyusom meg egy kiscicám.
2022-09-19 16:53:09
Berkényi Katalin
Szeretni otthont adni és törődést adninneki akár párban m tars mindenkinek kell ❤️
2020-09-12 18:30:41
bede.aniko@gmail.com
Menteni szeretnék otthont adni és szeretetet . Két örökbe fogadott kutyusom van . Kiegyensúlyozott boldog babák , és melléjük szeretnék egy újabb kis állatnak otthont és szeretetet adni..
2020-09-12 18:23:16
Bede Anikó
Kategória:
Papagáj tartás
Címkék:
Szórakozás,
Papagáj fajták,
Chamaiporn Dannok,
fastwaycourier.co,
Everson Olde,
Átverés
Téma: 12 millió forintnyi papagáj, ajándékba!, ara papagáj ár